A rómaiak már az első században készítettek rózsavizet, de az araboknál, az Ezeregy éjszaka meséiben is említik, mint arcfrissítő hatású szert. Az arabok vezették be a kozmetikába az alkoholt, ezután pedig az illatos vizek az egész iszlám világban elnyerték a gazdag házak urainak és a háremek hölgyeinek kegyét.

Az oleum mirabile (csodálatos olaj), a rozmaringból és gyanták alkoholos kivonatából készült és a XIII. században vált ismertté. Idővel elhagyták belőle a gyantakivonatokat és az alkohollal higított rozmaringpárlatot, amelyet Magyarvíz, illetve a Magyar királyné vize néven kedveltek meg. Nevét onnan kapta ez a francia találmány, hogy egy imakönyvben megtalálták Nagy Lajos király édesanyjának, Erzsébetnek azt a levelét, melyben a rozmaringvíz csodálatos gyógyító hatásáról ír. Használatától - a legenda szerint - a hetvenéves Erzsébet annyira megfiatalodott és megszépült, hogy a lengyel király beleszeretett és megkérte a kezét.

A sötét középkorban az illatoknak egészen más szerepük lett. Sőt, nem csupán a szerepük volt más, mai orral az akkor terjedő illatok sem voltak a legkellemesebbek. Mivel nem dívott a tisztálkodás, az „előkelő” népek orrcsiklandónak nem mondható testszaguk palástolására használták a parfümöket, így leginkább az erős aromával bíró szerekre volt nagy kereslet.